2013. július 7., vasárnap

MEGGYES DIÓHABOS LINZER

piroskonyha
Még mindig meggy! Én nem bánom, mert nagyon szeretem ezt a gyümölcsöt, és süteményben pedig rendkívül finom. István este jön haza a Tiszától, akkorra már kell valami finomság. Igaz van még a tegnapi citromfagyiból és kavart meggyesből is. De hát hétvége van, hétközben úgysincs időm !
Az alap az a dióhabos sütemény amit szerintem mindenki ismer. Linzertészta, darált dó, tojásfehérje habbá verve. Ezt változtattam meg azzal, hogy  minden darabba 2-2 szem magozott-cukrozott- rumaromás meggyet tettem.
Amelyikre nem hajtottam rá nagyobb tésztát az ilyen szépen szétnyílt, hiszen a diós hab szétnyomta. Nekem ez sokkal jobban tetszett, ha tudtam volna, hogy ilyen jól mutat mindet ilyenre csináltam volna.

Először a 30 dkg meggyet magoztam ki, 1 evőkanál kristálycukorral és 1 evőkanál rumaromával összekavartam. Hagytam állni és közben többször megkavartam, hogy átjárja az összes meggyet a cukor és a rumaroma.

Tészta:

30 dkg liszt
15 dkg margarín
10 dkg porcukor
2 tojássárgája
2,5 dkg élesztő+tej+cukor
csipet só

Az élesztőt kevés langyos-cukros tejben felfuttatjuk.
Közben a margarínt szétmorzsoltam a cukros lisztben,  most kézzel dolgoztam nem géppel.
Hozzáadtam a felfuttatott élesztő, majd a tojássárgáját.
Sima tésztát gyúrtam belőle és betettem a hűtőbe.

2 tojásfehérje
1 evőkanál kristálycukor
5 dkg darált dió
A tojásfehérjéből a cukorral habot vertem és hozzákevertem a darált diót.

A tésztát téglalap alakúra nyújtottam, majd négyzet alakúra vágtam. A nagysága olyan legyen, hogy beleférjen egy teáskanálnyi diós hab és erre rá két szem meggy. Két szemben lévő oldalát felhatottam és a két végét összenyomtam.
Tetejét megkentem egy felvert tojással.

Sütőpapírral kibélelt tepsibe tettem és előmelegített 180-200 fokos sütőben megsütöttem.

piroskonyha

piroskonyha

piroskonyha
 Ugye, hogy sokkal szebb ha szét van nyílva a teteje?

piroskonyha 
 Gyorsan fogyott!!!!

piroskonyha




Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése