2013. július 24., szerda

KAPROS TÖKFŐZELÉK

piroskonyha
Nem fogyunk ki a spárgatökből. A friss -vagyis nem fagyasztott- tökből készült főzelék a kedvenceim közé tartozik, hidegen, jó ecetesen, kaprosan. Nekem ehhez semmi feltét nem kell, csak elrontaná az ízét.
A fiam csodálkozik is rajta, hogy mennyire szeretem, persze ő nem!!

kb. 1 kg lereszelt tök
só, kapor, ízlés szerint
2 nagy cikk fokhagyma
kb. fél liter tej
1 púpos ek. liszt
olaj, amennyiben a lisztet meg lehet pirítani
ecet az ízesítéshez

piroskonyha

A tököt meghámoztam, a belsejét kiszedtem és lereszeltem.
Megsóztam és hagytam egy kicsit állni, hogy vizet engedjen. Ekkor kinyomkodtam, öntöttem alá egy kevés vizet, megsóztam, beletettem az összekötözött kaprot és feltettem főni.
Forrástól számítva kb. 15 percig főztem. Ezek még olyan gyengék, hogy nem kell sokáig hőkezelni.
Ekkorra már elkészítettem a rántás. Az olajban simára kevertem a lisztet és világosra pirítottam. Amikor már majdnem jó volt akkor belereszeltem a fokhagymát. Ilyenkor isteni illat van a konyhámban tőle.
Sokan habarni szokták, de akár egészségtelen akár nem, szerintem így sokkal jobb az íze.
Felengedem hideg tejjel és ráöntöm a tökre. Összeforralom egy pár percig és már készen is van.
Langyosra hűtöm kiveszem belőle a kaprot  és ekkor teszem bele az ecetet. Nem sokat teszek bele -szerintem-, mert a férjem annyira ecetesen nem szereti.
Amikor én eszem akkor természetesen felturbózom ecettel.


Cukkiniből is ugyan így készítem. Észre sem sem lehet venni, hogy nem spárgatökből van, hanem cukkiniből.

Facebook oldalamhoz itt csatlakozhattok!

Jó étvágyat!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése