2013. december 28., szombat

CSOKOLÁDÉS KEKSZGOLYÓ







Az egyik ismerősöm, Szofika nagyon sokféle golyó formájú édességet készített. Nagyon finomak és nem sok macera van az elkészítésével, hiszen nem kell a sütéssel foglalkozni.
Én is készítettem egyet, nem pont olyat mint Ő, de az ihlet tőle jött!!







Hozzávalók:

25 dkg darált h.keksz
10 dkg híg lekvár, saját készítésű szilvalekvárt tettem bele
5 dkg olvasztott margarín
2 ek. rumaroma
2 csapott ek. lencsecsoki

Összekevertem a hozzávalókat.
Jól formázható masszának kell lennie, hogy gömböket tudjunk formázni belőle.
Ebből a mennyiségből 30 db-ot gurigáztam.
  
7 dkg étcsokoládé /Tibi étcsokit  használtam/
1 ek. olaj

A csokoládét vízgőz felett az olajjal együtt felolvasztottam.
Amikor már teljesen sima akkor a golyókat beleforgattam és  egy tálcára raktam.
Betettem a hűtőbe egy fél órára.
Amikor megszilárdult, akkor a tetejére rácsorgattam a maradék felolvasztott csokit.
Megszórtam még egy pici darált keksszel.

Csokis kekszgolyó
Ismét betettem a hűtőbe.
Elsőre nem is lett rossz, de azt hiszem, hogy majd változtatni fogok még rajta.

Jó étvágyat!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése