2014. január 4., szombat

DÖDÖLLE

Dödölle

A Blogkóstoló 14. fordulójának Morvai Linda a háziasszonya.
Természetesen jelentkeztem a játékra, de egy kicsit figyelmetlen voltam.
A blogom címét nem írtam oda, és a caféblogban mint Mező Istvánné jelentem meg. Ezen a néven pedig nem voltam ismerős, hiszen mindenhol csak Piroska néven szerepelek. Így bekerültem azok közé akik nem rendelkeznek bloggal. Ez viszont azzal jár, hogy tőlem nem fog senki kóstolni.
De Linda gondolt egyet és szilveszterre elkészítette a körözöttemet. Így én sem maradtam kóstolás nélkül. Hát mit mondjak!  Nagyon jól esett!
Legközelebb már biztos, hogy nem fogom ezt a hibát elkövetni.
Még egy csavar van ebben az esetben. Képzeljétek, én hozzám pedig pontosan saját magát sorsolta. Tehát én az ő blogjából kóstolok!!
Akkor hajrá, kezdjük!
Linda blogjában olyan receptet kerestem ami nem sütemény és húsos étel. Hiszen így ünnepek után egyiket sem kívántam.
Találtam is egy burgonyás bejegyzést, amelyet ismertem, de még sosem készítettem. Gyermekkoromban is inkább a nagymamám csinálta. A mi környékünkön gancának hívják ezt az ételt.

Dödölle sok hagymával.

Hozzávalók:

1 kg burgonya
35 dkg liszt
2 tk. só
3 ek. zsír
3 db vöröshagyma

A burgonyát megpucoltam, sóztam. Annyi vizet öntöttem rá, hogy bőven ellepje.
Megfőztem és a saját levével együtt összetörtem burgonyanyomóval.
Hozzákevertem a lisztet. Visszatettem a gáztűzhelyre és állandó keverés mellett főztem. Hát ez nem volt egy könnyű művelet! De 10 perc és kész lettem vele, a férjem segítségével! Mindig mondtam, hogy  jó egy férfi a háznál!
Előtte a vöröshagymát apróra vágtam és a zsírban megpirítottam.
Tésztaszűrőn leszűrtem és a visszamaradt zsírba beleszaggattam a lisztes burgonyát. Azért szűrtem le, mert akkor megégett volna a hagyma.  Megpirítottam mind a két oldalát, kiszedtem egy üvegtepsibe.
Amikor kész voltam vele akkor a pirított vöröshagymával megszórtam és a zsírt is ráöntöttem.
Tejföllel meglocsoltam és már ehettük is.

Tejföl nélkül.

Tejföllel.....

Dödölle
Anyukám azt mondta, hogy nem muszály lett volna megpirítani a zsírban. Ők régen úgy csinálták, hogy beleszaggatták a hagymás zsírba, megforgatták  benne és a sütőben megpirították.

Nagyon jó volt  ez a burgonyás étel. Semmi husi és mégis ízlett mind a kettőnknek.
Nem kevés mennyiség lett belőle, tehát aki meg akarja csinálni fél adag is elég.

Jó étvágyat!





2 megjegyzés:

  1. A magyar konyha tájjelegű étele, finom és laktató. Szabolcsban cinkének hívják. A palócoknál és Mátra alján ganca néven ismerik. Hús nélkül is lehet finomat főzni :) Boldog Újévet, Piroska!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van Vicuska, mert nálunk, itt a Bükk lábánál is gancának hívják. El is felejtettem beleírni a bejegyzésbe, de utólag megteszem. Köszönöm.

      Törlés