2014. szeptember 13., szombat

CSOKOLÁDÉS LEGYEZTORTA - BLOGKÓSTOLÓRA ÉS 28. HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓRA


A blogkóstoló 18. fordulójának háziasszony Vöröskaktusz. A sorsolás szerint Tortafüggő Marisz blogjáról kellett választanom.
Marisz blogját ismertem, tudtam, hogy sok-sok torta található ott. Ezért már a sorsoláskor tudtam, hogy nehéz dolgom lesz.
Tortát csak ünnepi alkalomra sütök,  ezért is hagytam a hétvégére  -a blogkóstoló utolsó napjára-  a választást.
28. házassági évfordulónk van. Nem szoktunk nagyon ünnepelni, most is ketten elfogyasztottuk az ünnepi ebédet, tortát, pezsgőt.

Legyező tortát már régen szerettem volna készíteni, most itt volt az alkalom.
Hát mondhatom, hogy megszenvedtem vele.
A tölteléke más mint Mariszé. A torta lapjainak elrendezése viszont olyan mint az övé. Sütöttem egy kerek lapot, amit kettévágtam. A gáztepsiben sült ki a másik piskótalap amit négy csíkra vágtam fel.
A kerek tortaformát megkentem a krémmel. Erre kerültek összetekerve a krémes piskótacsíkok.
A tetejére ismét krém került és erre rátettem a másik kerek piskótát. Rányomkodtam egy kicsit és a maradék krémmel bekentem a torta külsejét.
Ostyavirágokkal díszítettem.

Kerek tortalap:

4 tojás 
4 ek. kristálycukor
4 lapos ek. liszt
csipet só

A tojásokat kettéválasztottam.
A fehérjét egy csipet sóval kemény habbá vertem, majd egyenként hozzáadtam a tojássárgákat is.
Sütőpapírral kibéleltem a kerek tortaforma alját. Beleöntöttem a habot és 40 perc alatt megsütöttem a gázsütő 4-es fokozatán.
Amikor megsült kivettem a tortaformából és rácson kihűtöttem.

Gáztepsiben sült tortalap:
4 tojás 
4 ek. kristálycukor
4 lapos ek. liszt
csipet só

Ugyanúgy készítem el mint a kerek piskótát. 
A sütési idő azonban lecsökken 20 percre.

Kakaós krém Jucitól:
4 tojás
6 ek. kristálycukor
10 ek. porcukor
2 cs. vaníliás cukor
6 dl tej
10 ek. liszt
4 ek. kakaópor
25 dkg vaj

A tojást a cukorral habosra kevertem, majd hozzáadtam a tejet és beleszitáltam a lisztet és a kakaóport.
Állandó kevergetés mellett kis tűzön sűrűre főzzük.
A vajat a porcukorral habosra kevertem.
Amikor kihűlt a krém akkor robotgéppel összekevertem a cukros vajjal.

Torta összeállítása:

A kerek piskótalapot kettévágtam.
Az egyik lapot megkentem krémmel.
A gáztepsiben sült piskótalapból 4 csíkot vágtam, megkentem krémmel és feltekertem mint a piskótatekercset. Ezt a megkent kerek tortalapra helyeztem.
Nekem le kellett vágni a kerek lap széleiből, mert a tekercs átmérője kisebb volt.
A tekercs tetejét is bekrémeztem és ráhelyeztem a másik kerek piskótalapot, amelynek szintén levágtam a széléből.
A maradék krémmel bevontam a tortát.

Ostyavirággal és színes szórócukorral díszítettem.



Már az elején megmondtam, hogy nem lesz könnyű dolgom.
De megérte a fáradságot! 

Jó sütögetést!




4 megjegyzés:

  1. Piroska! Még nagyon sok boldog házassági évfordulót kívánok!
    A tortát remekül elkészítetted, annak ellenére, hogy kicsit macerás volt. Kívü-belül jól néz ki, és biztos finom volt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Marisz! Finom lett, örülök ,hogy ezt választottam.

      Törlés
  2. Nagyon finom lehetett!!! Végtelen boldogságot az "ifjú" párnak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük Vicuska! Ha már nem is olyan ifjú, de lélekben még az!

      Törlés