2014. május 4., vasárnap

MEGGYES CSOKITORTA

Meggyes csokitorta
Tortát nem sokszor készítek.
De ez most egy ünnepi alkalom, hiszen anyák napja van.
Drága anyukámnak sütöttem akinek itt is köszönetet mondok mindenért amit értünk tesz apukámmal együtt. Kívánok neki jó egészséget és "Boldog Anyák napját" !

Anyukám

A meggyes csokitortát Mohánál találtam. Azért választottam ezt, mert anyukámék jobban szeretik az ilyen tortákat mint a habos tejszíneseket.


23cm-es kerek tortasütő

Hozzávalók:

6 tojás
12 dkg kristálycukor
12 dkg liszt

Sütöttem egy piskótalapot. Gépi habverővel a tojásból és a cukorból habot vertem. 10 perc után kézzel apránként hozzákevertem a lisztet. Sütőpapírral kibélelt tortaformába öntöttem. Gázsütőben 5-ös fokozaton 40 perc. Félidő után alufóliával letakartam, hogy ne égjen meg a teteje.

Egy tiszta konyharuhára ráborítottam a tortaformával együtt és így hagytam kihűlni.
Amikor már szinte kihűlt akkor körbevágtam a piskótát a formában. Lehúztam az aljáról a sütőpapírt és rácsra tettem.
Ezt a piskótát kettévágtam és megtöltöttem a csokikrémmel.

Krém:

1 tábla Tibi étcsoki 
2 dl tejszín
2 csapott ek. kakaópor
1 cs. van.cukor
10 dkg porcukor
15 dkg vaj
0,5 dl meggylé
1 üveg / 7dl/ meggybefőtt

A tejszínt megmelegítettem a cukorral éa a meggylével, nem forraltam.  Levettem a tűzről, a  vajat és a csokidarabokat addig kavargattam benne amíg el nem olvadtak.
Fém teaszűrőn beleszitáltam a kakaóport és simára kavartam a krémet.
Ennek a krémnek ki kellett hűlni és akkor kézi habverővel kikevertem. Akkor jó ha szép sima krémet  kapunk.
A krém felét az egyik piskótára kentem és ráraktam a meggybefőttet. Rátettem a másik piskótalapot és óvatosan megnyomkodtam.
A többi krémmel bevontam a tortát és habzsák segítségével kidíszítettem a torta tetejét. A krémrózsák tetejére ráhelyeztem még egy-egy meggybefőttet.
Fehér csoki reszelékkel díszítettem még  a tortát.
 





A krém hozzávalóit lecsökkentettem, mert én két lapból állítottam össze a tortát, Moha pedig háromból. De!!
Legközelebb több krémet készítek, mert így nem lett vastag a krém a tortában. Tehát aki szereti, hogy vastag a krém annak ajánlom, hogy ne csökkentse le.

Kellemes sütkérezést !!


2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép tortával köszöntötted anyukádat, és biztosan nagyon finom is volt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Tényleg finom volt és örült is neki.

      Törlés