2014. május 11., vasárnap

EPRES KRÉMES KOCKA

Epres kocka
A kertünkből még nem tudok szedni epret, de a zöldségesnél már van. Nagyon vártam már, hogy a déligyümölcsök után megjelenjen az édes, hazai eper.
Még csak virágok vannak rajta.
A családban mindenki nagyon szereti. Gyerekként mindig belemártogattam a kristálycukorba és úgy ettem. De most már csak magába eszem, pedig lehet, hogy akkor még édesebb is volt a saját kertünkből szedett termés.
Vásároltam 1 kg-ot, ebből jutott a süteménybe is. 

Már nagyon hozzászoktunk, hogy minden hétvégén sütök, ezért most is kellett valami gyorsan elkészíthető édesség.
Sütöttem egy piskótalapot és megtöltöttem. Fél óra után már szeleteltem is.

Tepsi: 30 x 34


Hozzávalók:

4 tojás
8 dkg liszt
8 dkg kristálycukor
1/2 cs. sütőpor

A tojásból és a cukorból piskótahabot készítettem. Most 13 perc alatt lett megfelelő keménységű.
A sütőport elkevertem a lisztben és lassan, óvatosan  beleforgattam a habba.
Sütőpapíros tepsibe öntöttem.

A sütőt előmelegítettem az 5-ös fokozaton és 15 perc alatt megsütöttem.

A 34 cm-es oldallal párhuzamosan középen kettévágtam. Igy kaptam két 15x34cm-es lapot.
Az egyik lapra rápakoltam a megmosott, papírtörlővel leitatott epreket.


Amíg sült a piskóta, addig elkészítettem a krémet.

1cs. vanília ízű pudingpor
4 dl tej
1 ek. kristálycukor

A pudingport simára kevertem egy kevés tejjel és a cukorral. Hozzáöntöttem a többi tejet is és sűrű pudingot főztem belőle.
Letakartam alufóliával, hogy ne bőrösödjön be.

10 dkg vaj
5 dkg porcukor

A cukrot a vajjal habosra kevertem.

Amikor már a puding jó langyos volt akkor összekevertem a vajjal.

Rátettem a krémet az eperre, ügyelve, hogy a krémből jusson az eprek közé.
A krémre ráhelyeztem a másik fél piskótalapot.
Fél órára betettem a hűtőbe úgy, hogy a tetejére egy másik tálcát helyeztem egy kg-os nehezékkel.
Ez alatt az idő alatt összeállt a sütemény és szebben lehetett szeletelni.
A tetejét megporcukroztam, tejszínhabbal és mentalevéllel díszítettem.





A kertünkben is van menta, de annak a leveli lyukasak. Talán a hangya eszi, de nem tudom!!
Ezért  tettünk egy nagy cserépbe is, ott szépek a levelei.
Menta.
Nincs nagyon jó idő, de azért már érződik a tavasz közeledte a kertben és az udvaron is.






 Jó sütögetést!

1 megjegyzés:

  1. Nagyon finom, hamar elfogyott így legközelebb dupla mennyiséggel csinálom!

    VálaszTörlés