A hétvégén levehettem a kertből az első cukkinit, amelyből természetesen rántott cukkini készült.
Én nagyon szeretem, de a férjem is elég sokat elfogyasztott belőle, pedig ő állítólag annyira nem kedveli!
Ez még nagyon gyenge volt ezért csak megmostam, levágtam a két végét és már szeleteltem is fél cm vastagságúra. Nem kellett meghántani és a magját sem kellett kikaparni.
Mindig úgy szoktam megnézni, hogy gyenge-e, hogy a körmömet belevájom és ha könnyen belemegy akkor jó.
Ebből a cukkiniből 30 karikát tudtam szeletelni.
cukkini
só
liszt
3 tojás
zsemlemorzsa
olaj a sütéshez
A felkarikázott cukkinit besóztam és csak addig hagytam állni amíg kiraktam a lisztet és zsemlemorzsát egy papírtörlőre és a tojást felvertem.
A felvert tojásba is tettem egy csipet sót.
Az olajat beleöntöttem egy lábasba és alá is gyújtottam.
Máris bepaníroztam a cukkini karikákat -liszt-tojás-zsemlemorzsa- és már tettem is a felmelegedett olajba.
Közepes lángon mindkét oldalát szép pirosra sütöttem.
Egy műanyag gyümölcsmosótálat bele szoktam rakni egy műanyag tálba és mindig ebbe teszem bele a kisült rántott dolgokat. Így az olaj szépen lecsepeg róla.
Ezután még kirakom papírtörlőre, ez még leszívja róla a maradék olajat.
Facebook oldalamhoz itt csatlakozhattok.
Jó étvágyat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése