2014. április 14., hétfő

RÁKÓCZI TÚRÓS II.

Rákóczi túrós
A munkahelyemen névnapot tartottunk. Kicsit bonyolult ez a névnapozás, mert most az első félévben levő névnapokat ünnepeltük. Az enyém ugyan januárban van, de legalább most is ünnepelhettem.

Már sütöttem ilyen süteményt nem is egyszer, de úgy gondoltam ezt a receptet is felteszem. Hasonló a másikhoz, de valahogy mégis más a végeredmény.
A tésztája is szebben nyújtható és a hab a tetején, az nagyon szuper. Még ettől is magasabb habot lehetett volna készíteni ezzel az módszerrel, ha lett volna több tojás fehérjém.
Citromhab blogján mindig nagyon jó és pontos recepteket lehet találni, ebben sem csalódtam.

tepsi: 20 x 30

Hozzávalók:

25 dkg liszt
12 dkg vaj
10 dkg kristálycukor
2 tojás sárgája
1 kk. sütőpor
csipet só

0,5 kg túró
10 dkg kristálycukor
2 tojás sárgája
1 púpos ek. búzadara
1 kisebb citrom leve


7 tojás fehérje
30 dkg porcukor
1 púpozott ek. étkezési keményítő

A tészta hozzávalóiból összegyúrtam a tésztát.
Sütőpapíron kinyújtottam 20x30cm-re.
Előmelegített  /4-5-ös fokozat/  gázsütőben 20 percig elősütöttem.
Amikor kivettem a sütőből vékonyan megkentem házi készítésű sárgabarack lekvárral.
Erre rákentem a túrót.
Visszatettem a sütőbe és még 10 percig sütöttem.









Amíg sült addig elkészítettem a habot.
Itt 4 tojást használtam, tehát lett 4 tojásfehérjém. Ehhez még kellett, ezért reggel kivettem a fagyasztóból 4 tojásfehérjét.  Aki szokott sütni az tudja, hogy le lehet fagyasztani amit nem tudunk felhasználni és ilyenkor milyen jó!!!
Egy másfél literes fazékba vizet tettem és felforraltam.
Közben egy fém lábasban a tojásfehérjéből habot készítettem. Ekkor hozzáadtam a cukrot és a keményítőt amivel  legalább 3 percig vertem.
Ezután rátettem a fazékra amelyben gőzölög a forró víz, és ezen verem 8-10 percig.
Ezt a habot gyönyörűen rá lehet kenni a túróra, nem folyik le róla!!!!
A gázsütőt levettem a legkisebb fokozatra és visszatettem a sütőbe és addig hagytam ott ameddig egy kicsit elkezdett barnulni a teteje.




2017.
                                2020.

Hagytam, hogy kihűljön a sütemény és akkor meleg vízbe mártott késsel felszeleteltem.

Facebook oldalamhoz itt csatlakozhattok,


Jó étvágyat!




8 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen a dicséretet, a süti pedig csodaszép lett!
    Remélem ízlett a kollégáknak:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Sikerélményem lett ezzel a süteménnyel. Már van aki el is kérte a receptet. Nagyon finom volt!!

      Törlés
  3. Ó ez a süti nálunk is nagy kedvenc. Milyen szép magas a habja, öröm lehetett beleharapni. Kellemes, szép Húsvéti Ünnepeket kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elég gyakran készítem én is, szeretjük!!!!

      Törlés
  4. Legkedvesebb sütijeim egyike! Nagyon finom, a Tiéd pedig gyönyörű is! Bár itt lenne egy darabka!!! Évi

    VálaszTörlés