2015. november 22., vasárnap

TEPERTŐS POGÁCSA 2.

Tepertős pogácsa már van a blogon, de más arányokkal.
De most Limara játékot indított és gondoltam kipróbálom az ő receptjét is.  Ez finomabb lett mint az első, ezután ezt  a receptet fogom használni ha sütni akarok.
Annyit változtattam, hogy ebbe nem került bor.

2,5 dkg élesztő
0,6 dl tej
kevés  cukor az élesztő felfuttatásához
40 dkg liszt
1 tojás sárgája
1,5 tk. só
8 dkg zsír
kb. 1,5 dl tejföl 
őrölt bors
25 dkg darált tepertő

Az élesztőt langyos cukros tejben felfuttattam.
A többi hozzávalókkal együtt lágy, de nem ragacsos tésztát dagasztottam.
Kiraktam a szilikonlapra, letakartam.
Fél óra elteltével beliszteztem a lapot, vékonyra kinyújtottam a tésztát és rákentem a darált tepertőt. Megszórtam őrölt borssal.
Gondolatban vízszintesen három felé osztottam és először a felsőt ráhajtottam a középső részre,majd pedig az alsót felhajtottam rá.
Jobb oldalról középre hajtottam és a bal oldali részt erre borítottam.
Betettem a hűtőbe.
Egy óra múlva ismét vékonyra kinyújtottam és összehajtogattam. Itt már nem kentem tepertővel.
Ismét egy  órát a hűtőben pihent.
Majd kinyújtottam jó ujjnyi vastagságúra és a tetejét berácsoztam.
Kiszaggattam és ismét hagytam kelni fél órát. Addigra bemelegedett a sütő is  és 15-20 perc alatt kisütöttem a gázsütő 5-6 fokozatán.
Mielőtt betettem a sütőbe még megkentem a megmaradt tojásfehérjével amit természetesen felvertem.
 

Recept Limarától!

Facebook oldalamhoz ITT csatlakozhattok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése