2013. október 31., csütörtök

SZELLEMEK


piroskonyha
Citromhabnál láttam meg ezeket a szellemeket.

Hozzávalók:

2 tojásfehérje
kristálycukor

csokoládé

A tojásfehérjét lemértem.
Dupla mennyiségű kristálycukrot adtam hozzá és kemény habot készítettem belőle.
Habzsákba raktam, sima csövű díszítővel megformáztam a szellemeket.

Előmelegített sütőben kb. 1 órát szárítottam a gázsütő 3-4 fokozatán.

Amikor kihűlt csokit olvasztottam  és szemeket festettem a kis szellemeknek.

Jó étvágyat!  

2013. október 27., vasárnap

GYÖMBÉRES NARANCSOS SÜTŐTÖKLEKVÁR

piroskonyha
Imádom a sütőtököt!
Eddig mindig csak sütve fogyasztottuk, és levest is ettem már.
Sütőtöklekvárt azonban nemhogy nem ettem, de nem is láttam. A környezetemben élők biztos csodálkozni fognak, ha megmondom nekik, hogy mit csináltam.
Véletlenül találtam rá itt a receptre, és annyira jónak tűnt, hogy meg kellett csinálnom.

A zöldségespiacon megvásároltam a hozzávalókat.
Gyömbért sem használtam még soha semmihez. De ehhez kellett egy kicsike.

piroskonyha
Hozzávalók:

0,6 kg tisztított sütőtök
0,6 kg narancsvelő
0,35 kg kristálycukor
1 citrom leve, húsa
diónyi gyömbér
1 cs. dzsemfix

A sütőtököt meghámoztam, kis kockákra vagdostam.
A narancsot megtisztítottam a hártyáitól.
Fél dl vizet öntöttem alá és főztem 15 percig.
Mivel a sütőtök a főzés közben nem esett szét ezért botmixerrel rásegítettem egy kicsit.
 
Ekkor hozzáadtam a citrom levét,húsát.
A gyömbért meghántottam, elreszeltem.
A kristálycukorba belekevertem a dzsemfixet és ezt is beleöntöttem.
Felforraltam, és már raktam is bele az üvegekbe.

Az üvegeket előtte mosogatógépben elmostam. Még szinte meleg volt az üveg amikor beletöltöttem a lekvárt.
Lezártam az üvegeket, és fejreállítottam 5 percre.
Száraz dunsztba tettem. Igaz, hogy a dzsemfix használata miatt nem fontos, de én azért megcsináltam.

piroskonyha
Nagyon finom, az íze tényleg hasonlít egy kicsit a sárgabaracklekvárhoz.

Jó étvágyat!

2013. október 26., szombat

SÓS PEREC SÜNI JÁTÉKÁRA

piroskonyha
Süni 200. bejegyzéséhez játékot indított.
A lényege a játéknak az volt, hogy sünikének lenni kell a képen.
Úgy gondoltam, hogy nálam ez a sün ehető lesz.
Sós perecet csináltam, aminek a receptjét itt találtam. A tésztájából készítettem sünt is.

Hozzávalók:

0,5 kg liszt
2,5 dl tej
2,5 dkg élesztő
1 ek. kristálycukor
0,5 ek. só 
1 dl olaj

A cukros tejben az élesztőt felfuttatom.
A többi hozzávalókkal sima tésztát dagasztok. Én géppel csináltam.

Kitettem a tálból és letakartam tiszta konyharuhával. Duplájára kelesztettem.

Henger alakot csináltam belőle és 16 részre vágtam.
A 16. tésztát még kétfelé, ebből lettek a sünikék.

Kisodortam és perecet formáltam belőlük.

piroskonyha

Megcsináltam a süniket is. Ollóval bevagdostam a tüskéit és fekete szemes borsot tettem a szeme és az orra helyére.
piroskonyha
Hagytam  így is kelni egy keveset és megsütöttem.
A sütés felénél megkentem a következővel:

2 ek. liszt
0,5 ek. só
víz az összeállításhoz 
A gáznak semmi fűtőértéke nem volt és olyan sokáig sültek, hogy azt most ide le sem írom.

piroskonyha

piroskonyha

piroskonyha
16 perec lett belőle.
Aki egyszer megsüti az szerintem többet  nem fog venni az üzletekből.

Nagyon-nagyon finom!! Ha nekem nem hisztek akkor a sünikének higgyetek, hiszen ők is gyorsan elfogyasztották!
A süniknek is ízlik!!















Jó étvágyat!

2013. október 25., péntek

MÉZESKALÁCS A BLOGKÓSTOLÓ 12. FORDULÓJÁRA

piroskonyha
Elérkezett a Blogkóstoló 12. fordulója, amelynek Teller Zsuzsa a háziasszonya.
Ebben a játékban az a lényeg, hogy a játékra jelentkezők egymás blogjából sütnek-főznek. Ezalatt megismerjük a blogokat és természetesen egymást.
A sorsolás úgy hozta, hogy Jucit sorsolták nekem. Jártam már nála, de most még jobban megismerhettem őt is és a bejegyzéseit is.
Többször is szinte végignéztem a blogot és a mézeskalácsra esett a választásom.
Hogy miért? A válasz egyszerű.
Még nem sütöttem mézeskalácsot és jön a karácsony. Itt a jó alkalom, hogy megpróbáljam és az ünnepekre már nem úgy kezdek neki, nincs semmilyen ismeretem hozzá.

Fél adagnak valót készítettem össze tegnap este, és összeállítottam a tésztát.
Azért tegnap, mert a recept szerint egy éjszakát a hűtőben kell pihennie.
Akkor lássuk!

Hozzávalók a tésztához:


12,5 dkg méz
12,5 dkg vaj
3 tojás
20 dkg porcukor
0,5 csomag mézeskalács fűszerkeverék
1 tk. szódabikarbóna
1 tk. fahéj
1 citrom reszelt héja
2 ek. citromlé
0,5 kg liszt

Irókázáshoz:

1 tojásfehérje
15 dkg porcukor
1 csapott ek. étkezési keményítő
1 tk. ecet

A mézet a vajjal összeolvasztom, de nem forralom.
A porcukrot a tojással gépi habverővel kihabosítom.
A liszt és a mézes vaj kivételével a többi hozzávalót a habhoz keverem. 
Most lecserélem a habverőt a dagasztókarra, és azzal folytatom.
Apránként beleöntöm a lisztet és a mézes vajat.
Jól összedolgozom.

A robotgép edényében hagytam a tésztát és úgy tettem a hűtőbe egy éjszakára.

Mivel ma szabadságon voltam reggel folytattam a mézeskalács elkészítését.

A gázsütőt az 5-ös fokozaton előmelegítettem.
A tésztát lisztezett táblán fél cm vastagságra kinyújtottam.
Különböző formákkal kiszaggattam és 10 perc alatt kisültek a figurák.
Fontos, hogy világosak maradjanak, mert ha jobban megsül akkor már keményebb lesz.

Amíg hűltek addig elkészítettem azt amivel díszíteni fogom.
Előkerestem az ehető gyöngyöket és a  szívecskéket is.

A tojásfehérjét egy kevés cukorral, a keményítővel és az ecettel elkezdtem felverni. Majd a többi cukrot is több részletben hozzáadtam.
Sajnos nincs semmilyen eszközöm amivel írókázhattam volna. Ezért egy nejlonba raktam melynek az egyik sarkán egy pici lyukat vágtam és azzal díszítettem.
Próbáltam díszíteni, de elsőre nem volt  könnyű. 
Remélem az ünnepekkor már jobban rá fog állni a kezem.

Nem kevés mennyiség lett belőle.
Azt tapasztaltam, hogy nem szabad vékonyra nyújtani a tésztát. Sokkal puhábbak maradtak a vastagabbak.


A kiszaggatott formák utáni  tésztamaradékokat összegyúrtam. Gömböket formáltam belőle -olvastam Moha oldalán-  és úgy sütöttem meg. Nagyon finomak lettek.



Eltelt vele az idő, de megérte.
Most már az ünnepek előtt nem fogok izgulni, hiszen megvolt a próbasütés!!
Köszönöm Juci!

Karácsonykor ugyanezt a receptet használtam és elkészítettem a karácsonyi mézeskalácsokat.





2014.

Jó étvágyat!



 

2013. október 24., csütörtök

SZILVÁS GOMBÓC GASZTRAMANÓ BLOGSZÜLINAPJÁRA


Gasztromano blogszülinapi játékot indított.
Ismertem már a blogját, de azért szétnéztem ismét és úgy döntöttem, hogy  most nem sütit készítek tőle.
Gombócra esett a választásom.
Ő epres gombócot csinált, de én szilvásat készítettem.
Nagyon szeretjük a burgonyás tésztából készült ételeket, ez is nagy kedvenc.


10 db közepes burgonya
Annyi  liszt amennyit felvesz a burgonya.

szilva
kb. 3ek.porcukor
3 tk.fahéj 

20 dkg zsemlemorzsa
kevés olaj
víz


A burgonyát feltettem főni.

A szilvát megmostam, elvagdostam.
A porcukrot a fahéjjal elkevertem.

A zsemlemorzsát kevés olajban megpirítottam.
Pici vizet öntöttem rá, letakartam és hagytam állni.
Így megpuhul a pirított morzsa.  
Amikor a burgonya megfőtt, még melegen lehúztam a héját és burgonyanyomón átnyomtam.
Megvártam amíg kihűl.
A hideg átnyomott burgonyára rászórtam a lisztet és átgyúrtam.
Pontosan nem lehet megmondani, hogy mennyi liszt kell hozzá, mert az burgonyafüggő. Ha vizesebb a burgonya akkor több lisztet felvesz.
Kinyújtottam kb. fél cm vékonyra.
Kocka alakra vagdostam , rátettem egy-egy szilvadarabot és megszórtam a fahéjas porcukorral.
Gombócokat formáltam belőle. 



A vizet felforraltam és beletettem a gombócokat.
Amikor feljött a tetejére már lehetett is kiszedni.

Pirított morzsába forgattam és megcukroztam.





Imádja mindenki a családban.

Jó étvágyat!




2013. október 23., szerda

DIÓS KELT VIRÁGOK A SAD! 19. FORDULÓJÁRA


piroskonyha
 A SAD! 19. fordulójának Szofika a háziasszonya. Olyan témát talált így karácsony közeledtével aminek szerintem mindenki örült.

"Diós vagy mákos."


A választani szinte nem is lehet. Szeretjük mindkettőt.
A férjem diópárti, a mákot nem is szereti. Mi a fiammal mindkettőt szeretjük. De be kell vallanom én inkább a mák oldalára húzok.
Ma mégis a diót választottam. A "drága jó szívem" már engedett a férjem javára.
Ha a mákosat választom akkor csak én lakmározom egy jót. De így mind a kettőnknek kedvezek, hiszen én a diót sem vetem meg.

A kalács a saját kelt tészta receptem szerint készült, amit régebben Terikétől tanultam. Nagyon jó, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Hozzávalók:

30 dkg liszt
1 dkg élesztő
1,25 dl tej
0,5 dl tejföl
1,5 ek. kristálycukor
csipet só
1 tojás sárgája
2 dkg margarin vagy vaj

Az élesztőt a cukros-langyos tejben felfuttattam.
A lisztet a többi hozzávalókkal elkevertem, majd az élesztővel sima tésztát dagasztottam belőle. Én géppel csinálom, de anyukám még a mai napig kézzel csinálja.
Tiszta konyharuhával letakarva duplájára kelesztettem.

Közben elkészítettem a diós tölteléket.

15 dkg dióbél
3 ek. kristálycukor
1 dl tej

A dióbelet ledaráltam.
Hozzákevertem a cukrot.
Majd a tejjel -ne adjuk hozzá rögtön az egészet, hátha nem kell mind- összedolgoztam.

Ehhez még persze adhatunk mazsolát, rumaromát...., de én most beértem ennyivel.
 
piroskonyha
A tésztát egy kicsit átgyúrtam.
Hengert formáltam belőle, és 8 egyenlő részre vágtam.
Mindegyiket próbáltam kör alakúra kinyújtani. Vagy valami hasonlóra!!
A diós tölteléket beletettem.
A széleket összefogtam, összenyomkodtam, és az került alulra.
Most egy kisebb kört formáztam belőle és ollóval 6-8 vágást csináltam a tetején.
A közepébe egy szem dióbelet raktam.

Sütőpapírral kibélelt tepsibe raktam és ismét hagytam kelni.
Mielőtt betettem a sütőbe lekentem felvert tojással.
Előmelegített gázsütőben az 5-ös fokozaton 20-25 perc alatt szép pirosra sütöttem.

Ebből a mennyiségből 8 db 10 cm ármérőjű virágocska lett.

A nyolcadikat már megettem!!!


Legközelebb mákosat is csinálok, mert nekem azért mégiscsak a mákoshoz húz a szívem!

Jó étvágyat!

2013. október 20., vasárnap

CSÁSZÁRSZELET CSIRKEMELLBŐL

piroskonyha

Valami olyan húsos ételt szerettem volna ma ebédre ami különleges és még nem csináltam.
Ekkor eszembe jutott, hogy  Hankka blogján még a nyáron találtam egy receptet ami nagyon megtetszett és akkor el is mentettem.  Annyit változtattam rajta, hogy én nem sertéshúsból hanem csirkemellből készítettem, mert István azt jobban szereti. De ha a férjemmel kettecskén leszünk itthon akkor megfogom csinálni az eredeti recept szerint.

Hozzávalók:

5 szelet csirkemellfilé
kb. 2-3 dkg liszt
fél dl olaj
só, őrölt bors, pici víz,
1 nagy cikk fokhagyma
10 dkg spagetti
2dkg vaj
1 dl tejföl
1 tojás
5 dkg reszelt sajt

A csirkemellfiléből 5 nagy szeletet vágtam, sóztam, borsoztam.
Lisztbe forgattam és olajban megsütöttem mindkét oldalát.
Egy tepsibe egymás mellé raktam.
A fokhagymát megpucoltam és belereszeltem az olajba. Megpirítottam és a húsra öntöttem az olajjal együtt.
Pici vizet is öntöttem rá.
A spagettit összetördeltem, kifőztem.
A tojást felvertem és hozzákevertem a tejfölt. Ezt is sóztam és borsoztam.
A kifőtt tésztát ebbe belekevertem és a húsokra halmoztam. 
A tetejét mindegyiknek megsajtoztam.
Előmelegített sütőbe tettem és megpirítottam a tetején a sajtot. Addigra a hús is megpuhult.

piroskonyha
Savanyúsággal tálaltam.

Jó étvágyat!