2013. március 30., szombat

KOCSONYA

Húsvét és Karácsony nem múlhat el kocsonya nélkül.
Legalább 10-12 tányérral szoktam készíteni, így  a szüleimnek is tudok belőle adni.
A férjem nagyon szereti, én szintén, de a fiam nem szokott belőle enni.
Hozzávalók:

2 db sertésköröm
sertésbőr-sok
1 kg sertéstarja
2 teáskanál só
15-20 szem bors
2teáskanál delikát
füszerpaprika
3 nagy fej fokhagyma
 zselatin
De ahányszor főzök kocsonyát annyiszor 
változik az összetevők aránya.
Van amikor több a köröm és kevesebb a hús, ezt mindenki döntse el saját maga, hogy hogyan szereti.
A zselatin mennyisége is változó. Amikor több a bőrös hozzávaló akkor csak fél csomaggal adok hozzá.

A megtisztított sertéshúsokat hideg vízben felteszem, beleteszem a sót.
Amikor forrni kezd folyamatosan leszedem róla a habot. Figyeljünk arra, hogy nehogy nagyon forrjon, csak lassan mint a húslevesnél.
Amikor már nincs rajta hab akkor beleteszem a borsot, fokhagymát, majd később a delikátot és a fűszerpaprikát.
Én 4-5 órát szoktam főzni.
A végén a zselatint is hozzáadom, mert sok lével szeretjük és attól félek, hogy nem alszik meg rendesen ha nem teszem bele.
Amikor elkészült várok 10-20 percet és már ki is rakom a jénaikba.

Facebook oldalamhoz  ITT csatlakozhattok.

SAJTOS CSAVART A BLOGKÓSTOLÓ 8-RA

 Gerdi blogjából már elkészítettem a Blogkóstolóra egy édes süteményt. Gondoltam választok egy sós finomságot is.
Már a blogomban van egy hasonló, de abban nincs sajt, és azt én csak rúdban készítettem.
Viszont én nemcsak köménymagot használtam, hanem szezámmagot is.
 Hozzávalók:

1/2 kg fagyasztott leveles tészta
1  tojás

kb. 5 dkg reszelt sajt
köménymag, szezámmag, lenmag
 A kiolvasztott leveles tésztát vékonyra kinyújtottam. A felét megkentem a felvert tojással, sóztam és megszórtam a sajttal és a magokkal. A tészta másik felét ráhajtottam, és vékonyra felszeltem.
Egy - egy szelet két végét megfogva csavartam rajta 3-4-et.
Rúdban, vagy kör alakban beletettem a tepsibe, ahol még a tetejét megkentem tojással.
Nagyon rövid idő alatt megsül.

VANÍLIAKRÉMES-KÁVÉS SZELET A BLOGKÓSTOLÓ 8-RA

 Ez az első alkalom, hogy részt veszek a Blogkóstolóban /8/. Gerdi blogját kaptam meg a sorsoláskor amiből válogathattam.
Rengeteg jobbnál-jobb süteményt találtam, alig tudtam választani. De végül erre  esett a választásom.
Annyit változtattam rajta, hogy én két lapot sütöttem egy helyett amit ugye ketté kellett volna vágnom. A másik változtatásom, pedig, hogy több capuccinoport tettem bele, de az 5evőkanál feketekávét kihagytam belőle.
Hozzávalók a tésztához:

12dkg kristálycukor
1/2 dl olaj
2 tojás
2e.k. capuccinópor
12dkg liszt
1/2 csomag sütőpor

A cukrot az olajjal elkeverem, beleteszem a tojásokat. Amikor kihabosítottam beleszórom a maradék szárazanyagokat.
Kettő ilyen lapot kell sütni.


 Hozzávalók a krémhez:

3 dl tej
1 cs. vaníliaízű pudingpor
Ebből pudingot készítek, sokszor kavargatva kihűtöm.
25 dkg ráma margarin
20 dkg porcukor
Jól kikavarom, és a pudingot hozzáadom.

Ezt a krémet a két lap közé kenem.

A tetejét egy 9dkg-os étcsokival vontam be.
De ha kakaóport és porcukrot kikeverünk egy kis olajjal azzal is bevonhatjuk.











Örülök, hogy ezt a süteményt választottam, mert nagyon finom lett, és amint látható a képen szépen lehetett szeletelni.

Elkészítettem ilyen formában is!
Amikor később visszatértem ehhez a sütihez, úgy gondoltam, hogy sütök három lapot és azt fogom megtölteni a krémmel. Igy is nagyon jó lett!


Jó étvágyat!

2013. március 17., vasárnap

TEJFÖLÖS-PUDINGOS SZELET




Tegnap sok receptet elolvastam a blogokban. Aztán ráleltem Gabicsek blogjában erre a süteményre. A recept alapján nem találtam egy nehezen elkészíthetőnek , így elhatároztam, hogy ma meg is sütöm.  Annyit változtattam a recepten, hogy a krémbe szinte csak a fele kristálycukrot tettem. Még így is jó édes, tehát ezután is  ezzel a mennyiséggel fogom csinálni.
Tepsi: 20 x 30
A tésztáját robotgéppel  állítottam össze.

Tészta:
40dkg liszt, 1 tojás, 10 dkg vaj, 1 k.k.  szódabikarbóna, 10dkg porcukor, 2 e.k.  kakaópor, 1 e.k. tejfol, 1dl tej,
A lisztet a margarínnal összemorzsolom és hozzáadom a többi alapanyagot is. Átgyúrom, és két lapot nyújtok belőle.

Krém:
1/2 liter tej, 12 dkg kristálycukor, 2 cs. vaniliás pudingpor, 1 cs. vaníliáscukor, 4 dl tejföl,
A pudingot elkészítem, amikor már majdnem kihűlt akkor hozzáadom a tejfölt.

A tepsibe sütőpapírt teszek, megolajozom.
Az egyik tésztalapot beleteszem és megszurkálom villával,erre rásimítom a krémet és ráteszem a második tésztát.
Előmelegített sütőben kb. 30 percig sütöttem a 6-os fokozaton.
A tepsiben hagytam hűlni legalább 3 órát, és utána már szépen lehetett szeletelni.


Posted by Picasa

2013. március 9., szombat

KÓKUSZOS KEKSZTEKERCS

Anyukám receptje alapján készítettem ezt a sütés nélkül készíthető finomságot.
Hozzávalók:
50 dkg darált háztartási keksz, 10dkg porcukor, 10dkg margarín, 2evőkanál kakaópor, vaníliáscukor, rumaroma ízlés szerint, 2dl gyenge kávé, kb 2dl tej.
Krémhez:
25dkg ráma, 25dkg porcukor, 10dkg kókuszreszelék + 5dkg .

A tészta hozzávalóit összegyúrom.  A tejet a végén teszem bele, ügyelve arra, hogy ne legyen se lágy, se kemény a massza.Ketté veszem és folpack között  kigyújtom. Megkenem a krémmel és feltekerem. Itt lesz szerepe a +5dkg kókuszreszeléknek, mert most ebbe megforgatom a rudat.
Hűtőbe rakom és pár óra mulva szeletelhetem.
 
piroskonyha.blogspot.hu


2013. február 17., vasárnap

SÓS APRÓSÜTEMÉNY

Már hónapokkal ezelőtt találtam rá Farkas Vilmos oldalára, ő egy profi és nagyon jó süteményei vannak.
Ez a sós aprósütemény a kedvencemmé vált, sokszor elkészítettem már .

Hozzávalók:

50 dkg liszt, 30 dkg vaj-én ráma margarínt használtam, 2dkg só, 5gramm szárított élesztő, 4tojás sárgája, 1 egész tojás, 1-2 dl tejföl

A tejfölben elkeverem a sót és a tojássárgákat. A többi hozzávalókkal összegyúrom, én géppel szoktam csinálni.
Kinyújtom és lekenem egész tojással. Beteszem a fagyasztóba és ott hagyom kb.20-30 percre. Ismét lekenem tojással és felvágom. A tetejére köménymagot, szezámmagot, lenmagot, reszelt sajtot szórok.
Előmelegített sütőben megsütöm. Nem szeretek hőfokot és percet írni, mert minden sütő más.


 Amikor késsel felvágtam, a széleit nem dobtam ki hanem ismét összegyúrtam és pici pogácsákat készítettem belőle. Tettem még a tésztához köménymagot és beledolgoztam. Nagyon jó lett így a tésztája.
A tetejére reszelt sajtot szórtam.

2013. február 16., szombat

FARSANGI FÁNK






Hozzávalók:

2,2 dl tej
2 dkg élesztő
3 dkg kristálycukor   /1dkg az élesztőhöz+2 dkg a tésztához/
40 dkg liszt
csipet só 
2 tojássárgája
3 cl sütőlikőr
4 dkg szoba hőmérsékletű vaj


1 literolaj a sütéshez

Ne legyen hideg semmi amikor készítjük.

Az élesztőt cukros tejben felfuttatjuk. 
Bedagasztjuk a tésztát, ügyelve arra, hogy a vajat csak akkor tegyük bele amikor már mindennel jól kidolgoztuk. 
Meleg helyen duplára kelesztjük.
Lisztezett nyújtótáblán kb. 1,5 cm vastagra nyújtjuk. 
Kiszaggatjuk, és most is duplájára  kelesztjük.
Minden fánk közepébe mélyedést alakítunk és kisütjük. Mindig a  felső oldalát tesszük először az olajba ahol a mélyedést képeztük. 
160 fokon fedő alatt sütjük az első oldalát, majd megfordítjuk és azt már fedő nélkül sütjük.
Papírszalvétára kiszedjük, porcukrozzuk és lekvárt teszünk a közepébe.

Ebből a lisztmennyiségből 17 db 7 cm átmérőjű fánk lett. 












Meg voltam elégedve az állagával, nem volt sűrű a tésztája........megtartom a receptet!!
Próbáljátok ki!

Piroska