2017. március 5., vasárnap

TÚRÓS-MAZSOLÁS CSIGA


Hétvégén mindig meg akarom váltani a világot sütés és főzés terén.
Próbálok "sokat" főzni, hogy hétköznap már csak egy kis főzeléket vagy köretet kelljen készítenem.
A levesről persze nem szabad megfeledkezni, mert a férjemnek mindig kell leves. Azt mondja, hogy leves nélkül nem lakik jól.
A mostani szombatom is így telt.
Főztem egy nagy fazék húslevest. Sertés tarjából sütöttem fokhagymás húst lábasban, pároltam hozzá káposztát, főztem hozzá burgonyát.
Sütöttem tepertős pogácsát és a mostani bejegyzésben szereplő túrós csigát.
Ez elég lesz egy pár napig, hétvége felé pedig kezdhetem elölről az egészet. De ez nekem nem teher, szeretek főzni és sütni is!!

Akkor lássuk a receptet:

30 dkg liszt
5 dkg lágy margarín
2 ek. kristálycukor
csipet só
2 dl langyos tej
1 tojás sárgája
2-3 dkg élesztő+pici cukor+kevés tej

0,5 kg túró
1-2 dl tejföl, túró állagától függően
3 ek. kristálycukor
1 cs. vaníliáscukor
3 dkg mazsola

Az élesztőt egy kevés langyos-cukros tejben felfuttattam.
Közben a lisztet átszitáltam és a többi hozzávalókkal és a felfutott élesztővel  együtt lágy, sima tésztát dagasztottam.
A szilikonos lapra kiraktam és fél órát hagytam kelni.
Téglalap alakúra kinyújtottam és rákentem a túrós tölteléket.
Feltekertem úgy mint ahogy a kakaós csigát szoktam, másfél ujjnyira elvagdostam, tepsibe raktam és hagytam kelni.
Amíg kelt a kalács addig bemelegedett a sütő.
A gázsütőben 5-6 fokozaton megsütöttem, fémrácsra kipakoltam, majd amikor langyosra hűlt megporcukroztam a tetejét.



A túróba tehetünk még esetleg tojássárgáját, aromákat /citrom, vanilia.../ reszelt citrom vagy narancshéjat.

Saját ízlésetek szerint készítsétek el.

Facebook oldalamhoz itt csatlakozhattok.

Jó sütést kívánok!  Piroska







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése