2015. november 22., vasárnap

HAJTOGATOTT TEPERTŐS FALATKÁK SZILVALAKVÁRRAL

Ha már tepertős pogácsát sütöttem, gondoltam kipróbálom Limarának a szilvalekváros változatát is.
Nagyon finom, és tényleg igaz, hogy a  tepertő és a szilvalekvár nagyon jó együtt.
A tésztája ugyanaz minta a tepertős pogácsa 2.-nek, de azért le írom itt is.

2,5 dkg élesztő
0,6 dl tej
kevés  cukor az élesztő felfuttatásához
40 dkg liszt
1 tojás sárgája
1,5 tk. só
8 dkg zsír
kb. 1,5 dl tejföl
25 dkg darált tepertő



Az élesztőt langyos cukros tejben felfuttattam.
A többi hozzávalókkal együtt lágy, de nem ragacsos tésztát dagasztottam.
Kiraktam a szilikonlapra, letakartam.
Fél óra elteltével beliszteztem a lapot, vékonyra kinyújtottam a tésztát és rákentem a darált tepertőt.
Gondolatban vízszintesen három felé osztottam és először a felsőt ráhajtottam a középső részre,majd pedig az alsót felhajtottam rá.
Jobb oldalról középre hajtottam és a bal oldali részt erre borítottam.
Betettem a hűtőbe.
Egy óra múlva ismét vékonyra kinyújtottam és összehajtogattam. Itt már nem kentem tepertővel.
Ismét egy  órát a hűtőben pihent.
Majd vékonyra kinyújtottam és a szélére szilvalekvárt raktam. Felhajtottam a tésztát a lekvárra és hajtottam még rajta egyet. Keményre főzött lekvárt használjunk, mert különben kifolyik belőle a sütéskor.
Pizzavágóval kis trapézokat vágtam belőle.
Hagytam még kelni. Addigra bemelegedett a sütő is  és 15 perc alatt kisütöttem a gázsütő 5-6 fokozatán.
Mielőtt betettem a sütőbe még megkentem a megmaradt tojásfehérjével amit természetesen felvertem.





Recept Limarától!

Facebook oldalamhoz ITT csatlakozhattok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése