2015. augusztus 23., vasárnap

PÖTTYÖS PISKÓTA


A hosszú hétvégét én kitoldtam három nap szabadsággal, így egész héten itthon voltam.
Hiába voltak azonban ünnepek,  mi itthon dolgoztunk, kifestettük a konyhát. De nem csak a falakat, hanem a radiátort, a székeket, az asztalt, az ablakot, az ajtót,  tehát mindent amit csak lehetett.
Ebből kifolyólag nem sok időt töltöttem sütéssel és főzéssel a konyhában.
De ma már enyém volt a terep így az ebéd mellé már sütöttem is egy gyors süteményt.
Már több helyen láttam, hogy a süti tetejére  kerek piskótatallért raknak. Mivel most nekem is volt itthon, így a pudingos krémre én is rátettem.

Első lépésként sütöttem egy 4 tojásos piskótát.

4 tojás
8 dkg kristálycukor
8 dkg liszt
1 kk. sütőpor

Én nem szoktam a tojást ketté választani és külön felverni a fehérjét. Most is az egész tojásokat a cukorral együtt habosítottam fel.
Több részletben beleszitáltam a sütőporos lisztet, óvatosan összekevertem.
Szilikonos sütőpapírral kibélelt tepsibe tettem és előmelegített gázsütőben  -3fokozaton-   30 perc alatt megsütöttem.

Amíg hűlt a piskóta addig elkészítettem a pudingos-tejszínes krémet.

2 cs. csoki pudingpor
6 dl tej
3 ek. kristálycukor

3 dl tejszín, hullala
2 lapos ek. kristálycukor

A pudingport egy kevés tejjel és cukorral simára kevertem.
Hozzáöntöttem a többi tejet és sűrűre főztem.
A lábast vízfürdőbe tettem és közben többször megkevertem, hogy gyorsabban hűljön.
Amikor már langyos volt a puding, akkor a tejszínből és a cukorból kemény habot vertem.
Ezután géppel szép simára összekevertem.

Rákentem a piskótára, tetejére ráraktam a kerek piskótatallérokat.

Már 12 óra volt amikor hozzákezdtem, és mostanra   -15óra-   már a bejegyzés is készen van róla!!!


Facebook oldalamhoz  ITT  csatlakozhattok.
Jó sütkérezést kívánok !!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése